Nőnek lenni nem könnyű

Mit jelent nőnek lenni? Szeretjük a női létet, vagy sem?

Üdvözöllek a blogomon, ahol ma a női létről szeretnék írni, amely sokunkat foglalkoztat. Nő, nőiesség, nőiség, női lét…megannyi fogalom, ami bizonytalansággal, vagy éppen motivációval tölt el minket, nőket. Valóban nőnek lenni nem könnyű, vagy csak „eltúlozzuk” a szerepeinkhez kapcsolódó nehézségeinket?

Nő, feleség, anya, szerető, barát, lány, testvér, kolléga, vezető, vállalkozó

Csak néhány azon szerepeink közül, amelyeket nap mint nap meg kell élnünk, azokban megfelelnünk, jól teljesítenünk. Ember, vagyis nő legyen a talpán, aki mindezt folyamatosan tudja menedzselni, kontroll alatt tartani, tudatosan alakítani anélkül, hogy abban sérülne.

A női lét árnyékos oldala

Nőnek lenni nem könnyű, sőt kifejezetten sok nehézség, fájdalom és szorongás lengi be a női létet.
Gondoljunk csak a nőiség meghatározó jellegzetességeire, mint a menstruációra és zavaraira, a terhességre, a szülésre, a szoptatásra, az újszülött gondozására, ezeket nem tudjuk átadni valakinek, ha nem bírjuk, nem tudjuk megbeszélni és úgy dönteni, hogy inkább a társunk feladatai legyenek ezek, még akkor sem, ha ő átvállalná. Anyaként egészen biztosan olykor eszünkbe jutott, hogy – bár rengeteg szépséget élünk meg – legalább egy fél napra hadd lehessünk önmagunkban, mindenféle „anyaság” nélkül.

A női lét napos oldala

Mindezzel együtt számomra a női lét mégis valamiféle áldással teli állapot is egyben.
Gondolhatunk úgy is az előzőekben felsorolt állapotokra, amennyiben más szemszögből nézzük, az új élet lehetőségét hordozzák magukban, és a sok nehézségével egyetemben, egy várakozással, csodával, hálával teli szívvel megélt pillanatokat is jelentenek.

Emlékszem a gyermekeim, a kisunokáim születésére, és bár körbelengte a fájdalom, mégis kizárólag a boldogságtól remegő, és hálával csordultig telt szívem jut eszembe, amit úgy éreztem, hogy majd szétreped, és nem bír el több érzelmet.
Pedig tudom, hogy voltak nehéz pillanataim, kialvatlan, karikás szemeim, haragtól összeszorított fogaim. Tudom és látom a lányom mindennapos és fáradtságos munkáját.

Mondtam én is többször kétségbeesve, hogy: „Még egy kicsit tarts ki Kinga, majd jobb lesz!” Sőt, olyan is volt, amikor ordított a gondolat bennem, miközben üvöltött a pár hónapos fiam a karomban, hogy: „Kész, bevágom az ágyba, elég volt, nem bírom elviselni tovább!”

Tudom, hogy voltak ilyenek, és bár fel tudok idézni jeleneteket, de a nehézségére, a szörnyűségére, vagyis magára a rossz érzésekre nem emlékszem.

Mi írta felül ezeket az emlékeket?

Mi határozza meg, hogy hogyan éljük meg a női létünket?
Mennyire vagyunk tudatában az érzéseinknek?
Megengedjük-e magunknak, hogy érezzünk, és azt szabadon ki is fejezzük?

Mindannyiunkban működik egy rendszer, amely felelős azért, hogy milyen válaszok születnek a fenti kérdésekre.

Ezt a rendszert a „szüleinktől kapjuk”. Ez a rendszer (minták, hiedelmek, elvek mentén) automatikusan működik és meghatároz minket. Ettől a rendszertől függ, hogy hogyan tekintünk a világra és a világban önmagunkra. Amíg nem indulunk el az önismereti úton, addig automatikusan ismételjük azt, amit a szüleinktől kaptunk, vagy éppenséggel a fordítottját tesszük, amit a szüleinknél láttunk. Mindkettő automatikus, alíg van benne tudatosság.

A tudatosság ott kezdődik, hogy megfigyeljük, hogy mi zajlik bennünk, és ha kell, megállítjuk, ha kell módosítjuk, vagy csak egyszerűen tudomásul vesszük, hogy ez is rendben van.

Nőnek lenni

Akkor most mi történik? – kérdezik sokan. Mert amint láthatjuk, és tapasztaljuk is: nőnek lenni igencsak ellentmondásos állapot, és még nem is beszéltünk a nőiességünkre ható társadalmi, kulturális és egyéb hatásokról, a nőiesség megfoghatatlan rejtélyéről.

A nőiesség illúziója, misztériuma, sztereotípiája?

Azt tapasztalom, hogy bár a csapból is az folyik hogyan legyünk nőiesek, mégis mintha jobban el lennénk veszve ebben a kiismerhetetlen „nőiességben”. Ismerni véljük, és folyamatosan nőiessé akarunk válni. Mintha lenne valahol egy bölcsesség tekercs, a nőiesség listájával, amit egyszer valamikor felhoztak a tenger mélyéről, és csak a kiváltságosak juthatnának hozzá.

Mintha mindannyian ehhez a kiváltságos csoporthoz szeretnénk tartozni, ezért hajszolunk valamit, amiről úgy véljük, hogy a „nőiesség listán” van, de mivel senki nem látta még ezt a bizonyos bölcseletet, soha nem lehetünk biztosak, hogy minddel rendelkezünk, ezért egyértelmű, hogy sohasem hagyhatjuk abba. U”nem kell mindennek és mindenkinek megfelelni”, ezért azt is elakarjuk érni, hogy elégedettek legyünk úgy, ahogy vagyunk.

Mi okozhatja, és hogyan oldjuk fel (ha egyáltalán fel kell oldani) magunkban ezt az ambivalenciát? Hogyan döntsük el valamiről, hogy az most nőiesség, vagy nem nőiesség? 

Ki és hogyan tudja megállapítani, hogy elég nőiesek vagyunk-e, vagy sem? 

Ki és hogyan tudja megmondani, hogy elég jó nő vagyok-e, vagy sem?

Vajon a nőiesség abból ered, hogy mások nőként bánnak velünk, vagy abból, hogy én magam nőként bánok magammal?

Tudsz-e nőként bánni magaddal?
Mit jelent számodra az, hogy nő vagy?
Miből táplálkozik a te nőiesség tudatod?

Ha nincsenek meg a válaszaid, vagy nem vagy elégedett a válaszokkal, keress bátran, a Belső nőiesség programom neked szól.

© 2023 Minden jog fenntartva!