női közösségek

Sok érvet feltudnék sorolni, hogy miért jó nekünk különböző közösségekhez, főleg női közösségekhez tartozni.

Elsősorban például azért, mert az ember alapvetően társas lény, ezért természetes igényünk a közösségi lét, a közösségben való létezés.

No és persze azért is, mert az embert motiválja az elfogadás, az odatartozás vágya is. Ezek az igényeink, vágyaink, nekünk nőknek mintha erősebbek lennének, mintha automatikusan, zsigerből jönnének, így van bennünk valamiféle hajtóerő, hogy a közösség, amiben vagyunk, a legjobb legyen, ott elfogadjanak minket, megbecsüljenek.

Aztán azért is, mert önmagunkról tanulni, önismeretünkben fejlődni mások tükrében lehet. Egyedül nem igazán tudunk fejlődni, ha nincsenek visszajelzések nincs min elgondolkodni.

Na és nem utolsó sorban azért is mert feltöltenek, támogatást adnak, meghallgatásra találunk, és ezáltal leteszünk egy kicsit a feszültségünkből és otthon tündéribbek lehetünk. 🙂

Természetes közösségek

Vannak olyan természetes közösségek, ahová a legtöbb ember tartozik automatikusan. Ha pl. a növekedésünket tekintjük, ilyen a család, bölcsőde, óvóda, iskola, barátok, munkahely, lakóhely, – ha férjhez megyünk – a saját család, aztán vannak olyan, létrehozott közösségek, amelyekhez mi magunk önként csatlakozunk valamilyen céllal, vagy hitből eredően, ilyenek a különböző társulások, csoportok, klubok, vallási, és női közösségek.

Akár a természetes közösségekről, akár a létrehozott közösségekről beszélünk, azt elmondhatjuk, hogy ezek a közösségek hatnak ránk, mi hatunk a közösségre, a közösség tagjai hatnak egymásra, ha szeretnénk, ha nem. Ezért nem mindegy, hogy milyen közösségekben vagyunk, milyen közösségeknek engedjük, hogy hatással legyen ránk, és azt is érdemes megfigyelni, hogy mi milyen hatással vagyunk a közösségre, a közösség tagjaira.

Itt is meg kell említenem, hogy az önismeretnek, valamint a tudatosságnak itt is fontos szerepe van. Minél jobban ismerjük magunkat, minél jobban tudatosabbak vagyunk, annál jobban:

  • ki tudjuk szűrni, hogy mi a jó nekünk, és mi az, amiben nem érezzük jól magunkat,
  • határozottabban ki tudunk állni magunkért anélkül, hogy másokat elnyomnánk,
  • megtudjuk húzni a határainkat anélkül, hogy a másokét megsértenénk,
  • nyitottabbak leszünk mások nézőpontjaira,
  • elfogadóbbak leszünk a „más”, és másság iránt.

Ezek lehetővé teszik számunkra, hogy gazdagabbá és színesebbé tegyük az életünket, miközben jobban megértjük a körülöttünk lévő embereket és a világot. Ezáltal, az önismeret és tudatosság nemcsak személyes boldogságot és elégedettséget hozhat az életünkbe, hanem segíthet abban is, hogy harmonikusabb és támogatóbb kapcsolatokat építsünk ki másokkal.

Szóval, nem mindegy, hogy milyen közösségekben vagyunk. Csakhogy bizonyos közösségeket – gondolok itt például a párkapcsolat, család, munkahelyi közösségekre például – nem lehet egyik napról a másikra kidobni, megszűntetni, megváltoztatni, de egyet minden helyzetben megtehetünk:

a magunk hozzáállásán változtatni.

Ezt nem úgy értem, hogy valamit nem szeretek, vagy valahol utálok lenni, de mégis azt mondom, hogy: Mostantól szeretem azt!”, és az érzéseimet elnyomva, erőmön felül próbálom megszeretni, hanem elkezdek magam körül vizsgálódni.

Hogy vagyok én a képben? Hogy vagyok az adott helyzetben?

Mivel erősítem azt? Mivel gyengítem?

Mivel rombolom? Mivel építem?

Legalapvetőbb közösség

A legalapvetőbb közösség, amibe tartozhatunk, az a család, azon belül a társunkkal való kapcsolatközösség, így teljesen életszerű, hogy azon vagyunk, hogy ott kiteljesedjünk, abban mindenki jól érezze magát, ezért a legtöbb energiánkat a családra, a kapcsolatra fordítjuk. Nincs baj ezzel addig, ha marad energiánk magunkra is, ha közben nem veszítjük el az életkedvünket, a lelkesedésünket, a szerelmünket, ki-ki aminek hívja. Csakhogy az a tapasztalatom, hogy nagyon sokan szem elől tévesztik önmagukat, és görcsösen küzdenek a kapcsolat javításáért.

Meggyőződésem, hogy a boldog ember boldogságot visz mások életébe, a békés ember békességet, a türelmes ember türelmet, és így tovább. Mert hatunk egymásra. Az, hogy ez a hatás milyen lesz, az a közösség tagjaitól függ. Attól, hogy a tagok mennyire ismerik magukat, mennyire tudatosak, milyen tudásuk és tapasztalásaik vannak, és mindez hogyan hatott az önbizalmukra és önbecsülésükre. Az, hogy ki, kire van nagyobb hatással, az is a fentieken alapszik.

Pl. Én éppen békés, elégedett vagyok otthon. A férjem zaklatottan jön haza, mert a munkahelyén valami probléma adódott, ezért dúl-fúl.

Ha az önbecsülésem nincs a helyén, akkor könnyen lehet az, hogy magamra veszem a feszültségét, így megbántódva automatikusan reagálok rá, tehát a folyamatban ő hat inkább rám, ezért az ő hangulata fogja megalaponzi a mi hangulatunkat. Így a továbbiakban két feszült ember automatikus reakciói és azok mentén kialakult hangulat fogják meghatározni a nap hátralévő részét.

Ha elég tudatos vagyok és az önbecsülésem erős, észlelem a férjem zaklatottságát, nem veszem magamra, nem kezdek találgatásba, hogy mi történhetett, nem kezdek el szorongani, nem kezdem el nyaggatni, nem akarom megoldani helyette a problémát, hanem együttérzően tudok viszonyulni hozzá, és a békés légkört érezve, talán ő is megnyugszik egy kicsit. Így én hatok rá. Az én hangulatom fogja megalapozni a mi hangulatunkat.

A közösség alakul és formálódik.

Jól láthatjuk, hogy a közösségek alakulnak, nem kell hozzá nagyobb erőfeszítés. De mi kell ahhoz, hogy építő és gazdagító maradjon?

Együttműködési készség

Akár kicsi, (párkapcsolat), akár nagyobb (munkahelyi) közösségről beszélünk, a kielégítő fennmaradás szempontjából fontos, hogy a tagoknak együttműködési készsége legyen, azaz hogy a tagok együtt tudjanak működni, együtt dolgozni, együtt célokat felállítani, stb. Ahhoz, hogy ez egyáltalán megtörténhessen, nélkülözhetetlen az őszinte kommunikáció, mert ha nem tudunk egymással őszintén beszélgetni, akkor a különböző elhallgatások félreértéseket szülnek, problémákhoz vezetnek. Az őszinte kommunikáció nem abból áll, hogy „ami a szívemen, az a számon”, hanem elsősorban segítő, szelíd és nyílt kommunikációt jelent.

Összefogás készsége

Aztán az is fontos, hogy a tagok össze tudjanak fogni egy cél elérése érdekében, hogy a tagokban meglegyen az összefogás készsége. A közös célok megléte, a közösen megélt élmények összetartják a tagokat. Ehhez persze fontos a közös érdeklődés, mert az is fontos, hogy örömmel vegyünk részt benne. Ha valamiben örömmel veszünk részt, ha jól érezzük magunkat a többiekkel, az nem csak az együttlét közben tölt minket, hanem a hatása kiterjed a hangulatunkra is. Új élményekkel gazdagodunk, és új erőforrásra teszünk szert azáltal, hogy a szürke, feladatokkal teli időszakban arra gondolunk, hogy milyen jó volt, és milyen jó lesz újra megtapasztalni.

Mind az együttműködési készséget, mind az őszinte kommunikációt, mind az összefogás készségét tanulni lehet, mindhárom fejleszthető. Először is úgy, hogy letesszük a „megjavítás”, a „változtatás”, a „rendbe hozás” terhét.

Erre a legalkalmasabbak a női közösségek, ahol nők, nők között, női témák mentén gondolkodnak, osztják meg egymással a gondolataikat, vágyaikat, álmaikat, nehézségeiket, együtt keresik a megoldásokat, éreznek, hallgatnak, hatnak egymásra, egyszóval női közösségekben léteznek.