A „Nőiesség” kényszerétől a szabad Női energia felé

Egyre többször tapasztalom, hogy sikeres, magabiztos, talpraesett nők, akik egyébként rendben is lennének magukkal, elbizonytalanodnak a saját női létükben, mert túl sokszor kapják azt a visszajelzést, hogy „nem elég nőiesek”, „túl férfiasan működnek”, „túlteng bennük a férfi energia”.

Természetesen lehetséges, hogy valaki így működik, és valóban igénye van több lágyságra, kedvességre, de mi van akkor, ha ő is, és a környezete is rendben van ezzel a működésével?

„Nem érzem nőnek magam, mert nem vagyok elég nőies.” – mondta nemrég egy gyönyörű, határozott nő. Néztem őt, és arra gondoltam, hogy vajon mi lehet neki a „nőies” jelentés mögött? (bevallom mindennel rendelkezett, amivel a legtöbbünk szerint egy nőies nőnek rendelkeznie kell)

Hitek és tévhitek

Hitek és tévhitek sokasága gyűlt össze bennünk, amit érdemes néha felülvizsgálni. (ahogy a fenti kliensemmel is tettük a nőiesség programomban)

Talán el tudjuk hinni, hogy nőiesek vagyunk akkor is, ha mi még nem látjuk. Talán el tudjuk hinni, hogy ahhoz, hogy nőnek érezzük magunkat, NEM „KELL” NŐIESNEK lenni.

Talán el tudjuk hinni, hogy NŐK vagyunk ÍGY IS, ÚGY IS. Akkor talán nem gyomláljuk tovább a „gyengeségeinket”, hanem elkezdjük látni bennük az erősséget. Mert hiszem, hogy minden értünk van.

Ha a gyengeségekre fókuszálunk, gyengíteni is fog. Ha folyamatosan abban vagyunk, hogy ezért, vagy azért nem vagyunk jók, nem vagyunk nőiesek, akkor ez az elégedetlenség fog megjelenni minden mozdulatunkban, tettünkben, szavainkban. Igen, a hangunkban is. Ez az elégedetlenség fog visszatükröződni az életünkben.

Azt hisszük tévesen, hogy „a másik is látja ezt”! Hogy nem vagyunk elég jók. És addig viselkedünk így, magunkat lehúzva, hogy a társunk észre is fogja venni, amit előbb-utóbb visszajelez nekünk. Így aztán be is zárult a kör: IGAZUNK VOLT! Most már tény! Hiszen a társunk is azt mondta!

  • Mi lenne, ha elengednéd a „nőiesség” kényszerét?
  • Ha elkezdenéd megszeretni a „csak” nőt?
  • Ha levennéd az összes címkét a nőről, aki éppen vagy, aki lenni szeretnél?
  • Ha megengednéd magadnak azt, hogy CSAK NŐ legyél?

Elindulni a belső női energiák felé

Akkor elindulhatnál a belső női energiáid felé. Az összes felé, a „férfiasnak” és „nőiesnek” mondott energiák felé. Szabadon, szeretettel, elfogadással haladhatnál a Nő-képed felé. Lépésről lépésre! Mert, ha erősségként tudunk rájuk tekinteni, erősíteni fog!

Bizony, ha elengedjük a „nőiesség” kényszerét és megengedjük magunknak, hogy csak nők legyünk, akkor felszabadulhatunk azoktól a korlátoktól és elvárásoktól, amelyekkel a mindennapokban szembesülünk. A nőiesség sokkal több, mint a hagyományos szerepeknek megfelelés, vagy a kívülről ránk helyezett elvárások teljesítése. A valódi nőiesség a belső erősségben, az önbizalomban, az önmagunk elfogadásában rejlik.

Gyakran elfelejtjük, hogy minden nő más és más, és nincs két egyforma nőiesség. Mindannyian mások vagyunk, más erősségekkel, más gyengeségekkel. És mindez rendben van. A nőiesség nem egyetlen előre meghatározott forma, hanem sokszínűségben és változatosságban rejlik a lényege. Minden nő rendelkezik a saját egyediségével és szépségével, amelyet csak ünnepelni és becsülni kell megtanulni.

Elfogadni és megszeretni önmagunkat

Amikor elfogadjuk és megszeretjük önmagunkat úgy, ahogy vagyunk, akkor képesek vagyunk valóban kiemelkedő nőiességet kifejezni. Az önbizalom és az önelfogadás olyan erőt ad nekünk, amely áthatja minden cselekedetünket és megnyilvánulásunkat. Ha elengedjük az elégedetlenséget és elfogadjuk magunkat a jelenlegi formánkban, akkor sugárzóan nőiesek lehetünk anélkül, hogy megfelelnénk bárkinek.

Tehát engedd meg magadnak, hogy csak nő legyél. Engedd meg magadnak, hogy felszabadulj a korlátok alól, és fedezd fel a belső női erődet és szépségedet. Ne hagyd, hogy a saját, vagy a külső elvárások meghatározzák, hogy milyennek kell lenned. Legyél önmagad, a legcsodálatosabb és legnőiesebb változatodban. És emlékezz, hogy minden érzés, amit a nőiességeddel kapcsolatban érzel, értékes és érvényes. Legyen az bármilyen formában is, te vagy az, és ez a legfontosabb.

Szeretettel, Kinga